Nyitólap
Szeretettel köszöntünk a MásHelye weboldalon. Ezen az oldalon tegeződünk Mindenkivel, így Veled is, hiszen úgy gondoljuk, hogy igen jól ismerjük egymást.Hasonlóan gondolkodunk, legalábbis egy olyan témában, ami miatt ez az oldal megszületett!
Mi felháborodunk, mikor a mozgássérültek részére fenntartott helyre parkolnak, akik nem képesek 20 métert gyalogolni, vagy éppen 5 percet várni egy szabad parkolóhelyért!
Mi, a Plimsoll Kft, és a Pesti Portré Reklámműhely vezetői egy baráti összejövetelen arról beszélgettünk, hogy tenni kellene valamit: valamit, ami figyelemfelkeltő, nevelő szándékú, de egyáltalán nem sértő!
További két beszélgetés alatt meg is született az ötlet, az a társadalmi összefogás, amivel felhívjuk a figyelmet az oda nem figyelésre, a morálra, az empátia hiányára.
Folyamatos akció, azok ellen, akik az írott és íratlan szabályokat semmibe veszik, akik kicsit sem képesek embertársaikra figyelni!
Az "akciónk" tagjai:
- olyan hasonszőrűeket várunk, akik a fent leírtakkal egyetértenek, és szintén tenni szeretnének ellene. A tagok lehetnek segítők és támogatók, úgy gondoljuk ezt nem is kell elmagyaráznunk!
Az "akciónk" menete:
- Elérhetőségeinknél igényelhető szórólap, melyet vásárláskor, munkába menet, egyéb alkalmakkor tarts magadnál, és ha szabálytalankodót látsz, helyezd a szórólapot a gépkocsija szélvédőjére, hadd lássa mindenki! A szórólapot egyelőre ingyen tudjuk biztosítani, köszönhetően első támogatónknak a Print City Kft.-nek, de ha nagyobb tételre van szükséged (pl. egy nemzetközi nagyvállalat magyarországi vezérigazgatója vagy, és szívesen adnál minden dolgozódnak néhány szórólapot), akkor kérlek, jelezd számunkra! A szórólapok személyesen átvehetők a Pesti Portré Reklámműhely irodájában munkanapokon 9.00-17.00 óra között ill. a postaköltség felszámításával eljuttatjuk mindenki részére!
- Ha van nálad fényképezőgép, nyugodtan örökítsd meg az utókornak a gépkocsit, küldd el részünkre és mi a személyiségi jogok tiszteletben tartása mellett, megmutatjuk mindenkinek!